Elhunyt Raj Tamás főrabbi
1970-ben hosszas rendőri zaklatás után felfüggesztették állásából. 1971-1985 között az Akadémiai Kiadó felelős szerkesztője. 1985-1996 között ismét rabbiként, majd 1996 óta főrabbiként dolgozott Budapesten.
1986-1991 között a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen, 1986-1995 között az Országos RabbiképzÅ‘ Intézet vallásfilozófia szakán tanÃt. 1991-99 között a Miskolci Bölcsész Egyetem judaisztika tanszékvezetÅ‘ professzora. 1991-tÅ‘l a Keresztény-Zsidó Társaság elnökségi tagja. 1990-94 között SZDSZ-es országgyűlési képviselÅ‘. 1995-2005 között a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola judaisztikai vezetÅ‘je.
Haláláig a Makkabi Kiadó igazgatója, tagja volt a Kőrösi Csoma Társaságnak és az Ókortudományi Társaságnak is.
Raj Tamás fÅ‘rabbi több könyvet is publikált. Az elsÅ‘ saját könyvét (A Dohány utcai zsinagóga) 1984-ben Ãrta. Azóta összesen 22 Ãrása jelent meg.
1998-ban Scheiber Sándor-dÃjat kapott, 2003-ban lett Budapest Belváros-Lipótváros dÃszpolgára.
Raj Tamás ahhoz a rabbi-nemzedékhez tartozott, akinek hitét nem törték meg a holokauszt szörnyűségei, az ateista uralom ellenére rabbinak tanult, és Scheiber Sándor tanÃtványaként szerezte meg azt a tudást, amelyet tanÃtóként továbbadott mindenkinek.
Mély kötelékek fűzték Magyarországhoz, tudásával bármelyik nagy külföldi egyetemen szÃvesen látták volna, de Å‘ itt maradt, ahol született.
Az ellene indÃtott koncepciós eljárások nem rettentették el, hiába távolÃtották el a szegedi rabbi-székbÅ‘l, továbbra is tanult, és tanÃtott.
AktÃv tagja volt a fÅ‘városi ellenzéknek, mindent megtett, hogy a magyar nép felszabaduljon a diktatúra alól, sokszor kockáztatta családja, és saját maga biztonságát.
NyÃltan és büszkén vállalta zsidóságát, és a rendszerváltás elÅ‘tt, majd utána is büszkén állt a független, és önálló zsidó állam mellett, szerette, és művészi fokon tudta a modern héber nyelvet, imádta Izraelt, és fÅ‘városát, Jeruzsálemet.
Kevés hozzáfogható szellemi nagyság működött a háború után a magyarországi zsidóság körében.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Raj Tamás főrabbit saját halottjának tekinti. Temetésére 2010. március 10-én, szerdán 13:00 órakor kerül sor a Kozma utcai zsidó temetőben.
Forrás: www.mazsihisz.hu
| < Előző | Következő > |
|---|
